2. Nem, nem vagyok jól!

Mikor vége lett az utolsó órámnak is gondoltam nem mindjárt hazamegyek, hanem előbb meglátogatom a szüleimet. Elsétáltam a temetőbe, leültem a szüleim sírja mellé és elővettem a naplómat.
"Kedves naplóm"-kezdtem az írásba-"Ez a nap nem olyan volt, mint amit elképzeltem. Hiányzott, hogy a szüleim visznek be, hogy jó mulatást kívánnak és hogy megölelnek. Mindenki azt kérdezgette, hogy jól vagyok-e, és mindenki furán nézett rám. Sajnálnak. Hiába próbálok nem fel tűnni, ha mindenki így kezel."
Egyszer csak valaki megfogta a vállamat, mire én kiejtettem a kezemből a naplómat és felugrottam. Stefan volt az.
-Ezt elejtetted.-mondta mosolyogva miközben felvette a földről és a kezembe adta.-Nem akartalak megijeszteni.
-Mit keresel itt?-kérdeztem.
-A szüleimhez jöttem. Régóta itt nyugszanak.
-O, sajnálom. Nem is tudtam, hogy a szüleid itt éltek.
Elmosolyodott de nem felelt.
-Hazakísérhetlek?-kérdezte.
-Hát persze.
Kicsit fura volt, hogy így ismeretlenül haza akar kísérni, de gondoltam ennél a napnál rosszabb már nem lehet. Útközben beszélgettünk mindenféléről, jobbadon inkább írókról mikor félúton valami elragadott aztán minden sötét lett...
A kanapénkon ébredtem. Ott ült mellettem Stefan és Jenna néni.
-Mi..mi történt?-kérdeztem botladozó hangon.
-Elájultál.-felelte Stefan-Én pedig hazahoztalak.
-Elájultam?-kérdeztem vissza-De hát nem is voltam rosszul..Illetve..Nem igazán emlékszem semmire.
-Kicsit panaszkodtál, hogy fáj a fejed majd egyszer csak összeestél.
Ez az egész ájulós dolog furcsa volt nekem. Nem emlékeztem rá, hogy fájt volna bármim is. Az utolsó emlékem az, hogy Stefan felajánlotta, hogy hazakísér.
Pár óra alvás után felkeltem, kimentem a konyhába inni mert nagyon ki volt száradva a szám. Felmentem a fürdőbe, a tükör elé álltam majd megmostam az arcom. Egyszer csak két piros pöttyöt vettem észre a nyakamon. Eléggé fájt. Mi lehet ez? Bekentem krémmel, majd elő vettem a naplómat és folytattam az írást.
"Mindenki szemében én vagyok a szegény kislány, aki elvesztette a szüleit. Ma rájöttem, hogy nem vagyok jól. Nem tudom magam túltenni a történteken és addig nem is fog menni, míg más sem teszi. Ameddig így kezelnek ez az egész rajtam marad. Talán holnap jobban leszek."