8. A vacsora

Reggel hétkor csörgött az órám. Fáradtan lenyomtam, kimásztam az ágyból és lecammogtam a konyhába.
-Jó reggelt!-köszöntem Jennának és Jeremynek.
-Jó reggelt!-köszöntek vissza egyszerre.
Szótlanul az asztalhoz ültem és reggelizni kezdtem.
-Minden rendben volt tegnap Damonnél?-kérdezte Jenna.
-Igen, persze.-feleltem.
-Az jó.-mondta, majd rövidke szünet után folytatta-Ma átjön Alaric vacsorára, szeretném ha mindketten itt lennétek.
-Nem jó, dolgom van.-vágta rá Jeremy.
-Igen, és mégis mi az?-kérdezett vissza Jenna.
-Hát..-Jeremy nem tudott egy jó választ sem adni.
-Itt leszel és kész.-mondta neki enyhe szülői szigorral Jenna.
-Oké.-felelte Jeremy majd felment a szobájába.
Mikor végeztünk a reggelivel, ez a vámpíros dolog járt a fejemben.
-Figyi Jenna néni,-kezdtem bele-te hiszel a vámpírokban?
-Mi?-kérdezett vissza nevetve-Vámpírok nem léteznek. Ahogy a fogtündér sem, és képzeld, még a mikulás sem.-megint nevetett.
-Oké-oké, értem. Felmegyek összekészülni.-mondtam neki.
-Én meg rohanok dolgozni. Légy jó! Puszi!-köszönt el, majd már ott sem volt.

Miután összekészültem kimentem a ház elé, ahol várt Bonnie.
-Szia Bon!-köszöntem neki, mikor beszálltam a kocsiba.
-Szia! Na mi újság?-kérdezte.
-Semmi. Ma este nálunk vacsorázik Alaric.
-Alaric?-kérdezett vissza-A töri tanár?
-Igen. Egy ideje randizgatnak Jennával.
-Rendes embernek tűnik.
-Az is.-mondtam.

Mikor a suliba értünk idegesen tekintettem körbe. Nem akartam Stefannal találkozni.
Beléptem az osztályba és megpillantottam. A mellettem lévő sorba ült, tőlem kb. 2 méterre. Leültem, és úgy csináltam, mint aki nem veszi észre, de ő hozzám szólt.
-Szia Elena!-köszönt mosolyogva, mintha semmi nem történt volna előző nap.
-Szia!-köszöntem vissza, majd elkezdtem a könyveimet bújni. A tanár még nem volt bent, így lehetett még beszélgetni, legnagyobb pechemre.
-Nincs kedved ma velem tölteni a délutánt?-kérdezte.
-Ma nem megy, dolgom van.-feleltem.
-Értem.-mondta.

Óra végén kisiettem az osztályból. A folyosón mentem, mikor Matt elém lépett.
-Elena, beszélhetnénk?-kérdezte.
Idegesen tekintettem körbe, hogy nincs-e a közelbe Stefan.
-Persze, csak menjünk innen.
Elsétáltunk az iskola egy nyugisabb részébe és ott folytattuk.
-Szóval..-kezdte el bátortalanul.
-Minden okés?-kérdeztem vissza, miután nemigen akarta folytatni.
-Igen, csak tudod a szakításunk nekem elég nehéz volt.
-Igen..-bólogattam.
-Nem szeretném, ha kerülnénk egymást.-mondta-Szeretném, ha barátok lennénk, úgy mint régen.
-Az jó lenne.-mondtam mosolyogva és megöleltem.
-Figyi, ma nálunk vacsorázik Alaric. Jenna egy ideje már vele van. Nincs kedved eljönni?-kérdeztem Matt-től.
-De persze.-felelte.
-Oké, akkor este találkozunk.-mondtam, majd siettem a következő órára.
Hála istennek aznap már nem futottam össze Stefannal.

Mikor hazaértem Jenna már nagyban készítette a vacsorát.
-Szia Jenna néni!-köszöntem neki.
-Szia!-köszönt vissza-Kóstold ezt meg, jó lesz így?-kérdezte és egy kanál furcsa szagú levest dugott az orrom alá.
-Hmm, ez isteni!-mondtam neki. Látszott rajta, hogy nagyon igyekszik és tényleg finom volt.
-Áthívtam a vacsorára Mattet is, ha nem gond.
-Nem dehogy, sőt, örülök neki. Végre szóba álltok egymással.
-Igen. De ugye Alaric egyedül jön?-kérdeztem. Eszembe jutott, hogy ő meg simán elhívhatja Damont.
-Persze, miért?-kérdezett Jenna vissza.
-Csak úgy.
Felmentem a szobámba, megírtam a leckét és mire végeztem már meg is érkezett Alaric és Matt.
Lesiettem, hogy köszöntsem őket. Megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor láttam, hogy Damon nem jött el.

Leültünk az asztalhoz, Jenna hozta a kaját és, ha kicsit késve is, de Jeremy is csatlakozott.
Jól telt az este, jókat beszélgettünk, Jeremy is nevetett, bár csak egyszer, de akkor is.

Vacsora után elköszöntem mindenkitől, felmentem a szobámba, pizsamát húztam, elővettem a naplómat és írni kezdtem.
"Kedves naplóm! Ma egész nap menekültem Stefan elől. Nem volt valami kellemes. Továbbá ma Jenna vacsorát tartott, ahová meghívtam Mattet is. Végre hosszú idők óta kibékültünk.
A Damonéknél történtekről továbbra is hallgatok, mint a sír. Bár ezzel őt védem, mégis nagyobb biztonságban érzem magam, ha ezt a titkot megtartom. Ki tudja mire képes..."

7. Nem felejtettem el

Vasárnap reggel volt. Nyolckor ébredtem és az első gondolatom rögtön Damon volt és a nyakláncom. Kimásztam az ágyból és lementem a konyhába, gondoltam beszélek Jennával, hátha Alaricon keresztül vissza tudja nekem szerezni.
-Jó reggelt!-köszöntem ásítozva.
-Jó reggelt! Hogy aludtál?-kérdezte Jenna.
-Jól. Most kivételesen jól.-feleltem-Jeremy még alszik?
-Vasárnap van. Délnél előbb nem fog felkelni.-mondta Jenna nevetve.
Leültem a pulthoz Jennával szembe.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Nem. Tegnap, tudod amikor Damon bejött a szobámba, próbált rávenni, hogy vegyem le a nyakláncom és mivel nem vettem le, így a falhoz nyomott és kitépte a nyakamból. Pont akkor nyitottál be.
-Ezt most nem mondod komolyan.-hitetlenkedett Jenna.
-De..-sóhajtottam.
-Pedig olyan rendes embernek tűnt.
-Én mindig mondtam neked, hogy nagyon rossz emberismerő vagy..
-Fogd be.-mondta Jenna nevetve.-És most? Elmész Damonhöz és visszakéred tőle?
-Szerinted ezek után akarok találkozni vele? Arra gondoltam, hogy esetlleg beszélhetnél Alarickal...
-Szó sem lehet róla!-vágott közbe Jenna-Elena, nem vagy már kislány, meg kell tudnod oldanod az ilyen dolgokat.
-Oké. Igazad van.-egyeztem bele.

Reggeli után összekészülődtem, összeszedtem minden bátorságomat, megszereztem Damon címét Jennától és elindultam. A város szélé, egészen kiesve egy hatalmas házban laknak. Az egésznek picit olyan nyomasztó hangulata volt. Az ajtó elé álltam és kopogni akartam de nyitva volt, így beléptem. Régi bútorok és festmények voltak mindenütt, mintha egy múzeum lenne. Elindultam egyenest, mikor valaki megszólalt mögöttem.
-Lám, lám.. Micsoda meglepetés. Nem hittem volna, hogy ide mersz jönni.
Megfordultam és Damon állt velem szenben.
-Damon..-kezdtem bele-Én csak a nyakláncomért jöttem.
-Mindjárt gondoltam, hogy nem azért, hogy megnézd, hogy áll nekem.
-Visszakapom?-kérdeztem.
-Igen vissza, de előbb befejezem, amit tegnap elkezdtem.
-Nem fejezel be semmit!-szóltam rá. Kicsit ideges lettem, mert eszembe jutott a tegnapi jelenet.
-Nocsak, mi ez a lázadás?
-Add vissza a nyakláncom és már itt sem vagyok.
-Látom nehéz a felfogásod.-mondta, s közben odasétált elém.-Előbb szépen kitörlöm a kis fejecskédből azt a pár emléket ami a képekről van.-az egyik kezével megsimította az arcomat.
-Hogy törölnéd már ki?-kérdeztem, s közben próbáltam hátrálni tőle.
-Úgy, hogy vámpír vagyok. Tudod nekünk van jó pár képességünk. Köztük az emléktörlés is.
-Persze..-mondtam hamis nevetéssel.
-Nem hiszed?-kérdezte.
-Nem.
-Akkor figyelj.-szólt, majd felkapott és egy szempillantás alatt a szobájában voltunk.
-Ezt...ezt meg hogy csináltad?-alig jutott el szinte a tudatomig.
-Úgy kedves Elena, hogy vámpír vagyok, mint ahogy már említettem is.
Hirtelen elkezdtem az ajtó felé  futni, menekülni próbáltam, de ott termett előttem.
-A-a.-mondta-Nem mész sehová. Túl sokat tudsz.
-Nem mondom el senkinek ígérem, csak engedj el.-mentegetőztem.
Egy pár másodpercig úgy tűnt, mintha átgondolná, majd közelebb hajol hozzám:
-Nem hiszek neked.-suttogta.
-Damon!-szólalt meg valaki mögötte.-És Elena..
-Stefan, öcsikém-kezdte Damon.-Nézd csak, vendégünk van.
-Nem maradsz ebédre?-kérdezte Stefan tőlem, majd elkezdett mosolyogva felém sétálni, de mielőtt odaért volna hozzám Damon elé állt.
-Menj ki Stefan, majd én elintézem.-mondta neki Damon.
-Oké. De vigyázz, ő nem Katherine.
-Ki az a Katherine?-kérdeztem.
-Ő egy több mint négyszáz éves nő, aki pont úgy néz ki, mint te, csak ő..-itt pár pillanatig gondolkodott Stefan, majd folytatta-Ő gonosz, ravasz, manipulatív és csodálatos.
-Hogy lehet egyszerre valaki gonosz és csodálatos?-kérdeztem.
-Úgy, hogy az a valaki Katherine.
-Elég Stefan-szólt rá Damon-Menj ki!
Miután Stefan kiment Damon felém fordult és folytatta.
-Nos, hol is tartottunk? Á, meg van! Ott, hogy túl sokat tudsz, ezért pár dolgot most elfeledtetek veled.
-Előbb mond meg, hogy ki az a Katherine és miért nézek ki úgy, mint ő!
-Katherine az öcsém és az én nagyon szerelmünk és azért nézel ki úgy, mert a hasonmása vagy.
-Hasonmása?-kérdeztem vissza.
-Igen. Na de most már ne húzzuk az időt, még rengeteg elintézni valóm van.
Megfogta mindkét karomat a szemebe nézett és azt mondogatta, hogy felejtsek el mindent, amit itt halottam és a képeket is. Majd elengedett és visszaadta a nyakláncomat.
-Készen vagyunk.-mondta.
-Készen mivel?-kérdeztem.
-Arról nem kell tudnod, majd mosolyogva kikísért.

Beszálltam a kocsiba és kifújtam magam. Damon nem törölt ki semmit a fejemből. Minden beszélgetésre tisztán emlékszem a szobájából. Nem értettem semmit. Elhitettem vele, hogy nem emlékszem, csak hogy elengedjen. Hogy lehet ő vámpír?

Mikor hazaértem megint nem volt otthon senki. Felrohantam a szobámba és vámpírok után kezdtem a neten olvasgatni. Csomó régi legendát találtam, de arról nem írtak semmit, hogy ki tudja törölni egy vámpír egy halandó ember emlékeit.
Elővettem a naplómat és mindent beleírtam szóról-szóra  szép részletesen, majd nem a párnám alá raktam, hanem az ágyam feletti kép mögé, aminek hátul is volt kerete így befért. Arra gondoltam, hogy ezt senki nem tudhatja meg. Sem Jenna, sem Jeremy sem Bonnie.
Egész nap bezárkózva a szobámban voltam és csak gondolkodtam.
Mi lesz holnap, ha találkozok a suliban Stefannal?

6. Vendég

Fáradtan ébredtem fél kilenckor. Szombat volt, így addig aludhattam volna, ameddig csak akarok, de valahogy nem volt kedvem feküdni. Lementem a konyhába, reggelit készítettem majd leültem a tévé elé és bámultam a délelőtti idióta műsorokat. Senki nem volt otthon, Jenna dolgozott Jeremy meg.. Ő mindig el van valahol, csak otthon ne kelljen lennie. Miután befejeztem a reggelit felmentem a fürdőbe, megengedtem a kádat forró vízzel és kényelmesen elnyúltam benne. Lehunytam a szemem és próbáltam kiüríteni a gondolataimat. Már majdnem hogy elbóbiskoltam mikor csengettek. Először meg sem mozdultam, gondoltam ha fontos neki majd később visszajön, de a negyedik csengetésre kiugrottam a kádból, köntöst húztam és leszaladtam. Mikor ajtót nyitottam Stefan állt velem szenben.
-Szia, te mit keresel itt?-kérdeztem.
-Beszélni szeretnék veled.
-És miről?
-Bemehetek?-kérdezte. Nem akartam beengedni, mivel senki nem volt itthon, én meg ott álltam egy idegennel szemben egy szál köntösben.
-Öm.. Most inkább nem.
-Oké.-felelte-Akkor mondom innen kintről. Felejts el engem és a bátyámat és azt a képet is, amit az ágyadban találtál.
-Honnan tudsz te is a képről?-faggattam.
Némi hallgatás után szólalt csak meg.
-Csak felejtsd el, oké?
-Tegnap is találtam egyet, várj meg és lehozom.
Felrohantam a szobámba, benyúltam a párnám alá, elővettem a naplómat, kivettem a képet belőle és lementem.
-Tessék.-nyújtottam oda Stefannak.
Kivette a kezemből, bámulta majd a szemei megteltek könnyekkel.
-Köszönöm-mondta, majd elment.
Semmit nem értve álltam az ajtóban, majd becsuktam. Nem volt kedvem visszafeküdni a kádba, így leengedtem a vizet, felöltöztem majd felhívtam Bonnie-t.
-Szia Bon, mit csinálsz?-szóltam bele, mikor felvette.
-Hát most épp semmit. Miért?-kérdezte a túloldalról.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová.
-Hová?
-Moziba vagy vásárolni vagy ilyesmi.
-Figyusz, most nem érek rá, de délután visszahívlak, oké?
-Oké.-mondtam, majd letettem. Furcsa volt Bonnie, mintha kerülne.
Visszaültem a tévé elé és bámultam. Körülbelül háromnegyed órát ülhettem előtte mikor megjött Jenna.
-Halihó, megjöttem!-köszönt-És hoztam vendégeket is.
Az ajtóhoz rohantam, el nem tudtam képzelni, hogy kiket ívott meg Jenna.
-Szia Elena!-köszönt Alaric.
-Tanár úr-köszöntem vissza.
-Ne. Sulin kívül nyugodtan hívj Alaricnak.-mosolygott.
-Oké-bólintottam.
Furcsa lesz a töritanárt látni a nagynénémmel flörtölgetni és Alaricnak hívni...-gondoltam.
-Heló Elena-köszönt a másik vendég, Damon, majd megragadta a kezem és megcsókolta.
-Szia Damon.-köszöntem vissza zavartan.
Bementem a konyhába és félrehívtam Jennát.
-Te megőrültél?-kérdeztem.
-Miért?-kérdezett vissza
-Az oké, hogy elhívod Alaricot, de Damont muszáj volt?
Épp válaszolni akart, amikor odalépett Damon.
-Valami probléma van?-kérdezte műmosollyal.
-Nem.-válaszolt Jenna-Csak Elena ma bal lábbal kelt fel.
-Megesik.-szólt Damon.
Jenna kinyitott egy üveg bort majd iszogatni kezdtek. Gondoltam nincs rám szükség ezért felmentem a szobámba. Elővettem egy könyvet és olvasgatni kezdtem, de a lentről jövő nevetgélésektől ez nehezen ment. Egyszer csak valaki kopogott az ajtómon és mindjárt be is nyitott. Damon volt az.
-Igen, bejöhetsz..-szóltam gúnyosan.
-Gondoltam nem zavarok.-mondta.
-Rosszul gondoltad.-vágtam vissza.
Leült az ágyra mellém.
-Mit olvasol?-kérdezte.
-Semmit.-feleltem majd letettem a könyvet.
-Látom tényleg bal lábbal keltél.-nevetett.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Azt, hogy ha találsz még képet, nekem szólj és ne az öcsémnek.
-Ő jött ide. Azt akarta, hogy felejtselek el mindkettőtöket. Majd amikor odaadtam neki azt a képet, amin egy ugyanolyan nő, mint én és Stefan csókolóztak, sírva elrohant.
Damon nem szólt semmit, elfordult és bámulta a falat.
-Ki az a nő?-kérdeztem.
-Katerina.
-Tudom hogy hívjak. Engem az érdekel, hogy ki ő és miért találok képeket róla a szobámban.
Rám nézett de nem felelt. Némi hallgatás után szólalt csak meg.
-Vedd le a nyakláncod.
-Mi?-kérdeztem-Miért vegyem le?
-Csak vedd le!-utasított.
-Nem veszem le.-szóltam vissza.
-Elena, a saját érdekedben, vedd le. Utána visszarakhatod.
-Miért lenne érdekem levenni?-faggattam.
-Jó, ha így nem megy, megy úgy.-mondta majd olyan gyorsasággal, amit szem nem lát a falnak lökött és kitépte a nyakamból. A szemebe nézett és kezdte volna megint azt az izét, amit múltkor a suli előtt, amikor belépett Jenna.
-Ti meg mit csináltok?-kérdezte.
Damon közben ellépett előlem.
-Semmit felelte.
Jenna mögött megjelent Alaric is.
-Damon-szólt Alari-Gyere menjünk.
-Máris mentek?-kérdezte Jenna.
-Igen.-felelt Alaric-Van még egy kis elintézni valónk.
Elköszöntek Jennától majd elmentek.
-Ez meg mi volt?-kérdezett engem Jenna.
-Nem tudom.-feleltem, majd lementem a nappaliba és visszaültem a tévé elé.

Damon és Alaric látogatásán kívül semmi nem történt velem aznap. Bonnie sem hívott vissza. Egész nap a tévét bámultam és fagyival tömtem magam, mint aki siratja az életét.Jeremy is csak este ért haza, szó nélkül felrohant a szobájába. Tíz óra körül én is elköszöntem Jennától, pizsamát húztam, elővettem a naplómat és írni próbáltam, de nem sok sikerült.
"Kedves naplóm! A mai nap bizonyíték arra, hogy barátok nélkül unalmas az élet. A mai nap bizonyítja még azt is, hogy Jenna nagyon rossz emberismerő. Szerinte Damon rendes ember, szerintem pedig egy vadállat. Remélem többet nem találkozok vele."
Ahogy ezeket a sorokat írtam a nyakamhoz kaptam. Nem volt rajtam a nyakláncom. Damon letépte és nem adta vissza. Miért akarta,. annyira, hogy levegyem? Vajon visszakapom még valaha?

5. Árulkodó szempár

Reggel hétkor szokásosan csörgött az órám. Kivételesen most kipihenten ébredtem. Pizsamában és papucsban lecammogtam a konyhába és egy idegen alakot találtam lent, aki épp Jennával cseverészett.
-Jó reggelt!-köszöntem meglepetten.
-Jó reggelt!-köszönt Jenna.
-Á, te biztosan Elena vagy-mondta az idegen férfi.-Én Damon vagyok.-nyújtotta a kezét.
Kezet fogtam vele, de nem bírtam megszólalni.
-Gyere, készítettem reggelit.-szólt Jenna.
Leültem az asztalhoz, de valahogy nem bírtam enni. Damon engem bámult, majd leült mellém.
-Részvétem a szüleid miatt.-mondta.
Mosolyt erőltettem az arcomra. 
-Honnan ismered Jennát?-faggattam.
-Hát...-kicsit habozott a válasszal.-Jenna épp egy nagyon jó barátommal randizgat, és gondoltam megismerem.-rámosolygott Jennára. Megállt a szám előtt a kanál és Jennára néztem.
-Te randizgatsz valakivel?-kérdeztem.
-Igen.-válaszolt-csak nem akartam szólni, amíg nem fordul komolyabbra a dolog.
-Á, értem. 
-Én drukkolok, hogy komolyabb legyen. Alaric nagyon rendes ember és te is annak tűnsz Jenna.-mondta Damon erőltetett bájjal.
-Várj!-szóltam közbe-Alaric? Alaric Saltzman?
-Igen.-válaszolt Jenna.
-De ő a töritanárom!
-És akkor mi van? Mindketten felnőttek vagyunk és tudjuk, hogy mit vállalunk.
-Te felnőtt?-kérdeztem nevetve-Hát oké. Ti tudjátok. Én viszont most felmegyek összekészülni, mert még elkések a suliból.
-Elvigyelek?-kérdezte Damon.
Nagyon meglepett a kérdése. Szálljak be egy idegen kocsijába és hagyjam, hogy ő vigyen suliba?
-Ez nagyon jó ötlet!-szólt Jenna.
Aztán gondoltam mi baj lehet. Ha Jenna kedveli, rossz ember nem lehet.
-Rendben.-bólintottam rá.

Miután összekészültem beszálltam Damon kocsijába és elindultunk. Már-már majdnem kínos csend volt, mikor megszólalt.
-Ismered az öcsémet?-kérdezte.
-Nem tudom. Hogy hívják?
-Stefan. Stefan Salvatore.
-A te öcséd?-kérdeztem meglepetten.
-Igen. Miért? Csak nem pimaszkodott veled?-nevetett.
-Nem, nem. Csak olyan furcsán viselkedik. Egyik pillanatban még tök jól elbeszélgetünk a másikban meg már kerül.
-Ő ilyen. Nem tehetsz semmit. 
Ismét csend lett, míg meg nem érkeztünk. Damon kiszállt a kocsiból majd a túloldalra ment és ajtót nyitott nekem. 
-Köszönöm-mosolyogtam rá. 
Már épp indultam volna, mikor megragadta a kezem és visszarántott. Maga felé fordított, mélyen a szemebe nézett és azt mondta:
-Felejtsd el azt a képet, amit a szobádban találtál. Felejtsd el, hogy ott volt és hogy mi volt rajta.
Nagyon megrémültem. A szembogara kitágult majd összehúzódott és szinte rikított az amúgy is szép kék szeme.
-Mit csinálsz?-kérdeztem ijedten, s közben kirántottam a karom a kezéből.
-Egy pár pillanatig még a szememet bámulta majd a nyakláncomat. 
-Szép nyaklánc. Honnan van?-kérdezte.
-Édesanyámé volt. De ne tereld a témát! Mi volt az az izé a szemeddel? 
-Csak..belement valami.-közben megpiszkálta a szemeit, mintha tényleg belement volna valami.
-Persze.. És miért mondogattad, hogy felejtsem el azt a képet? Honnan tudsz arról a képről?
-Indulj, mert még elkésel.-förmedt rám, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.

Berohantam a suliba és megkerestem Bonnie-t 
-Bonnie, szia!-köszöntem neki.
-Elena. Mi az? Mi történt?
-Ma reggel beállított hozzánk egy alak. Damonnek hívják, ő Stefan bátyja. Elhozott a suliba, majd mikor kiszálltunk megfogta a karomat, a szemebe nézett és azt mondogatta, hogy felejtsem el azt a képet, amit tegnap találtam, a szeme pedig furcsa volt. 
-Mi?-kérdezett vissza Bonnie ijedten.-Most mennem kell.-elrohant.
Meglepetten ottmaradtam egyedül a folyosón. Mi az, ma mindenki itt hagy? 

Utolsó óra után hazaindultam gyalog, de félúton Caroline megállt és felvett. 
-Szia Car, kösz, hogy hazaviszel-mondtam neki.
-Szia, ugyan nincs mit. Mire valók a barátok, igaz?-nevetett.
-Hát nem arra, hogy elrohanjanak szó nélkül, az biztos.
-Miért, mi történt?-faggatott Caroline.
-Semmi, csak ma a suliban mondtam valamit Bonnie-nak, erre elrohant.
-Á, ne is törődj vele. Biztosan csak eszébe jutott valami, amit elfelejtett megcsinálni. De mondd csak, ki volt az a dögös pasi aki ma hozott suliba?
-Damon Salvatore. Stefan bátyja.
-Óh.. Akkor tiéd a kisebb, enyém pedig a nagyobb, megegyeztünk?
-Mi? Nem! Nekem nem kell egyik sem.
-Miért nem? Csak nem van valaki más?-faggatott tovább Car, de szerencsémre pont megérkeztünk, ezért nem kellett neki válaszolnom.
-Szia Car! Holnap találkozunk!-búcsúztam tőle.
-Oké, holnap! De akkor majd mindent elmondasz szépen.
Mosolyogva megráztam a fejem, becsuktam a kocsiajtót majd bementem a házba. Felmentem az emeletre és láttam, hogy az öcsém szobájának ajtaja nyitva van. Benéztem és épp köszönni akartam, amint megláttam egy félmeztelen lánnyal az ágyban hemperegni.
-Elena!-kiáltott rám Jeremy.-Csukd be azt az ajtót!
-Bocsi-mondtam nevetve, majd rájuk csuktam az ajtót.
Bementem a szobámba, lepakoltam majd a fürdőbe érve a tükörre ragasztva egy újabb fényképet találtam. Én voltam rajta. illetve egy nő, aki pont úgy néz ki mint én, épp Stefannal csókolózott. Átrohantam Jeremyhez.
-Ezt ta raktad a tükrömre?-kérdeztem felháborodva.
-Mi? Nem! Nem is jártam a szobádba. Menj már ki és csukd be az ajtót!-förmedt rám.
Visszamentem a szobámba, elővettem a naplómat, beraktam két oldal közé a képet majd írni kezdtem.
"Kedves naplóm! Ma rájöttem, hogy a hazugság milyen rossz dolog. Akkor nem tűnik annak, mikor az ember hazudik valakinek, maximum csak bűntudata van. De amikor az ember rájön, hogy hazudtak neki, olyan, mintha egy világ omlana össze benne. Már nem tudja, hogy kiben bízzon és kiben nem. Rájön, hogy amit eddig maga körül látott, mind csak álomkép volt és eme kép mögött sok-sok titok és más lapul. Eddig sosem hazudtam, nem is fogok. Eddig azt hittem, hogy nekem sem hazudnak, de ma kiderült, hogy mégis. Már tényleg nem tudom, hogy milyen is a világom valójában."

4. A nyaklánc

Este volt. Az öcsém a szobájában volt szokása szerint, kis sem mozdult onnan, Jenna néni pedig egy barátnőjével ment bulizni. Ültem az ágyamon a fényképpel a kezemben és nem tudtam mire gondolni. Talán csak valaki meg akar viccelni, habár rossz vicc lenne. Más nem jutott eszembe, felhívtam Bonnie-t.
-Szia Bon, Elena vagyok.-szóltam bele, mikor felvette.
-Szia Elena.-válaszolt vissza a túloldalról.
-Figyelj csak, át tudnál jönni?
-Miért? Valami baj van?
-Ami azt illeti van itt valami, amire magyarázatot keresek, de egyedül nem fog menni.
-Rendben, negyed óra és ott vagyok.
-Köszi!-mondtam, majd letettem.

Csengettek. Lerohantam és ajtót nyitottam.
-Szia Bonnie-köszöntöttem.
-Szia.-köszönt vissza majd megölelt.
-Gyere be.
Felsétáltunk a szobámba.
-Na mi az a fontos amiért ide kellett rohannom?
-Ezt találtam az ágyamon, mikor hazaértem délután-átnyújtottam neki a képet.
-Katerina Petrova-olvasta Bonnie hangosan.-Hogy került ez ide Elena?-kérdezte ijedten.
-Nem tudom. Itt volt az ágyon, mikor hazaértem.
-Most el kell mennem, ne haragudj.-mondta Bonnie, most már nem csak ijedten, de mérgesen is.
-Várj Bonnie! Mi az?-futottam utána.
-Majd egyszer megtudod, de nem most.-mondta, majd képpel a kezében elrohant.

Bonnie Stefanék házához ment. Bekopogott és Damon nyitott ajtót.
-Mégis hogy képzelted?!-esett neki Bonnie.
-Várj!-szólt közbe Damon-Mit? Bocs, azt hiszem megint lemaradtam egy csajos-boszis pizsipartyról. Beavatnál?
-Most ne viccelődj! Hogy került ez Elenához?-Bonnie mutatta a képet Damonnek.
-No lám.. Úgy tűnik a hasonmás már tud a hasonmásáról. Milyen kár, hogy az ilyen jelenetekről mindig lemaradok.-nevetett Damon.
-Damon, ez nem vicces!-szólt rá ismét Bonnie.
-Oké, oké.. És mit akarsz, mit csináljak.
-Töröld ki Elena fejéből.
-Miért tenném meg? Nekem ebből mi hasznom?
-Ha nem teszed meg, nem látod ismét Katerinát.
Damon arca megmerevedett, majd közelebb lépett Bonniehoz.
-Úgy tudtam, hogy amúgy sem látom többé. Mit rejtegetsz a tarsolyodban kis boszi?
-Töröld ki Elena emlékeiből ezt a képet és megtudod.-válaszolta Bonnie kissé rejtéses ugyanakkor szigorú arccal.
-Rendben. Holnap a suliban  kitakarítom a kis fejét.
-Ajánlom is!-mondta Bonnie majd elrohant.
-Héj! És a kép?-kiabált utána Damon.
-Az jobb helyen van nálam!

Idegesen ültem a nappaliban, néztem a tévét. Bonnie reakcióján gondolkodtam. Miért lett ideges a képtől?
Miközben elmélkedtem az öcsém lejött.
-Elena-szólt kicsit bátortalanul.
-Mi az Jer?
Átnéztem a szüleink cuccait-közben leült mellém-és ezt találtam anyu dobozában. Biztosan neked akarta adni.-átnyújtott egy nyakláncot.
A kezembe vettem és néztem, a szemeim pedig megteltek könnyel.
-Köszönöm.-mondtam Jeremynek és megöleltem.-Felteszed?
-Persze.
Még egy darabig ültünk a tévével szemben, de egyikünk sem figyelt oda.

-Halihó, megjöttem!-köszönt Jenna.
-Szia Jenna néni-köszöntünk egyszerre Jerrel.
-Na mi újság? Milyen napotok volt?
-Szar.-vágta rá Jer.-Én elmegyek aludni. Jóéjt!
-Jóéjt.-köszöntünk vissza.
-Igen..-kezdte Jenna-Így kábé pont erre számítottam.
-Nehéz most neki.
-És még nehezebbé teszi.-mondta Jenna, majd észrevette a nyakláncot a nyakamban.-Látom megtaláltátok.
-Jeremy találta meg anyu dobozában és nekem adta.
-Miranda a 18. szülinapodra akarta odaadni.-mondta mosolyogva.
-Ami már nem következik be.-nagyot sóhajtottam.-Figyi Jenna néni, nagyon fáradt vagyok, elmegyek aludni, nem baj?
-Nem dehogy. Menj csak. Jóéjt!
 Felmentem a szobámba, és elővettem a naplóm majd írni kezdtem.
"Kedves naplóm. Ma találtam egy képet a szobámban egy nőről, aki pont úgy néz ki, mint én. Fogalmam sincs, hogy mire gondoljak, de talán nem is kellene vele foglalkoznom. Jeremy is talált valamit. Anyu cuccai közt egy nyakláncot és neked adta. Most, hogy a nyakamban lóg, olyan, mintha kicsit megint itt lenne velem anyu. Nagyon hiányoznak, de talán majd egyszer sikerül újra teljes és normális életet élnem, bár nélkülük sosem lesz az igazi. Egyvalami biztos: ha itt vannak velem, ha nem, szeretem őket és ők is engem, és ennek a tudata sok mindenen átsegít."

3. Ki lehet Ő?

Egész éjjel alig aludtam. Csak az előző nap járt a fejemben, az, hogy hogy ájultam el, mi lehet a nyakamon az a két kis pötty és hogy ki lehet Stefan. Megvártam míg ébreszt az óra, majd felkeltem, megittam két kávét, összekészültem és már mentem is Bonnieval a suliba.
-Figyelj Elena,-kezdte Bonnie-tudod, hogy szeretlek és  a legjobb barátnőm vagy ezért is mondom most.
-Mi az Bonnie?-kérdeztem.
-Nekem ez a Stefan nagyon nem szimpatikus. Olyan rossz előérzetem van.
-Nyugi. Biztosan nem rossz ember. Aranyos vagy, hogy aggódsz értem, de nem kell.

Mikor beértünk a suliba már szemmel keresgéltem Stefant. Harmadik órán láttam csak, előttem ült, de nem nézett egyszer sem hátra. Óra végén gondoltam, ha ő nem, akkor majd én hozzászólok.
-Stefan!-kiabáltam utána, mikor elindult ki, de nem hallotta meg ezért utánaszaladtam.
-Szia!-mondtam neki, mikor odaértem hozzá.
-Szia!-köszönt vissza, kicsit félvállról.
-Mit csinálsz ma?
-Még nem tudom.-felelte.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová.
-Ömm..most jut eszembe, hogy már megbeszéltem valamit a bátyámmal.-habogta.
-Neked van egy bátyád?-faggatóztam.
-Igen, de most mennem kell. Holnap találkozunk.-ezzel el is rohant.
Miért nem akar találkozni velem? Hiszen tegnap olyan jól elbeszélgettünk.
Nem tudtam mást, odamentem Bonnie-hoz:
-Bonnie, szerinted baj van velem?
-Mi baj lenne veled?-kérdezett vissza.
-Hát nem tudom, csak úgy...
-Valami baj van?-kérdezte ijedten.
-Nem, csak az előbb elhívtam Stefant, hogy együtt töltsük a délutánt és nemet mondott.
-Szerintem ne erőltesd!
-De hát végre van valaki, akivel jól érzem magam. Nem hagyom annyiban!
El akartam indulni, de Bonnie elém állt.
-Elena. Bízz bennem és kerüld el őt!
-De hát miért?-kérdeztem.
-Az mindegy, csak kerüld el, oké?
-Jó.-egyeztem bele-De ha ő ajánlja fel, hogy menjek el vele valahová, akkor bizony igent fogok mondani.
Bonnie mérgesen rám nézett, majd picit ellágyult az arca.
-Oké, de nagyon vigyázz!-mondta.
-Oké.

Mikor hazaértem egyenest a szobámba tartottam. Lepakoltam majd megpillantottam valamit az ágyamon. Egy fénykép volt az. A képen egy lány volt aki teljesen úgy nézett ki, mint én.  "Katerina Petrova, 1782" ez volt alá írva. Ijedtemben kiesett a kezemből. Ki ez a nő? Miért néz ki úgy, mint én? És egyáltalán hogy került ez a fénykép a szobámba?

2. Nem, nem vagyok jól!

Mikor vége lett az utolsó órámnak is gondoltam nem mindjárt hazamegyek, hanem előbb meglátogatom a szüleimet. Elsétáltam a temetőbe, leültem a szüleim sírja mellé és elővettem a naplómat.
"Kedves naplóm"-kezdtem az írásba-"Ez a nap nem olyan volt, mint amit elképzeltem. Hiányzott, hogy a szüleim visznek be, hogy jó mulatást kívánnak és hogy megölelnek. Mindenki azt kérdezgette, hogy jól vagyok-e, és mindenki furán nézett rám. Sajnálnak. Hiába próbálok nem fel tűnni, ha mindenki így kezel."
Egyszer csak valaki megfogta a vállamat, mire én kiejtettem a kezemből a naplómat és felugrottam. Stefan volt az.
-Ezt elejtetted.-mondta mosolyogva miközben felvette a földről és a kezembe adta.-Nem akartalak megijeszteni.
-Mit keresel itt?-kérdeztem.
-A szüleimhez jöttem. Régóta itt nyugszanak.
-O, sajnálom. Nem is tudtam, hogy a szüleid itt éltek.
Elmosolyodott de nem felelt.
-Hazakísérhetlek?-kérdezte.
-Hát persze.
Kicsit fura volt, hogy így ismeretlenül haza akar kísérni, de gondoltam ennél a napnál rosszabb már nem lehet. Útközben beszélgettünk mindenféléről, jobbadon inkább írókról mikor félúton valami elragadott aztán minden sötét lett...
A kanapénkon ébredtem. Ott ült mellettem Stefan és Jenna néni.
-Mi..mi történt?-kérdeztem botladozó hangon.
-Elájultál.-felelte Stefan-Én pedig hazahoztalak.
-Elájultam?-kérdeztem vissza-De hát nem is voltam rosszul..Illetve..Nem igazán emlékszem semmire.
-Kicsit panaszkodtál, hogy fáj a fejed majd egyszer csak összeestél.
Ez az egész ájulós dolog furcsa volt nekem. Nem emlékeztem rá, hogy fájt volna bármim is. Az utolsó emlékem az, hogy Stefan felajánlotta, hogy hazakísér.
Pár óra alvás után felkeltem, kimentem a konyhába inni mert nagyon ki volt száradva a szám. Felmentem a fürdőbe, a tükör elé álltam majd megmostam az arcom. Egyszer csak két piros pöttyöt vettem észre a nyakamon. Eléggé fájt. Mi lehet ez? Bekentem krémmel, majd elő vettem a naplómat és folytattam az írást.
"Mindenki szemében én vagyok a szegény kislány, aki elvesztette a szüleit. Ma rájöttem, hogy nem vagyok jól. Nem tudom magam túltenni a történteken és addig nem is fog menni, míg más sem teszi. Ameddig így kezelnek ez az egész rajtam marad. Talán holnap jobban leszek."