Fáradtan ébredtem fél kilenckor. Szombat volt, így addig aludhattam volna, ameddig csak akarok, de valahogy nem volt kedvem feküdni. Lementem a konyhába, reggelit készítettem majd leültem a tévé elé és bámultam a délelőtti idióta műsorokat. Senki nem volt otthon, Jenna dolgozott Jeremy meg.. Ő mindig el van valahol, csak otthon ne kelljen lennie. Miután befejeztem a reggelit felmentem a fürdőbe, megengedtem a kádat forró vízzel és kényelmesen elnyúltam benne. Lehunytam a szemem és próbáltam kiüríteni a gondolataimat. Már majdnem hogy elbóbiskoltam mikor csengettek. Először meg sem mozdultam, gondoltam ha fontos neki majd később visszajön, de a negyedik csengetésre kiugrottam a kádból, köntöst húztam és leszaladtam. Mikor ajtót nyitottam Stefan állt velem szenben.
-Szia, te mit keresel itt?-kérdeztem.
-Beszélni szeretnék veled.
-És miről?
-Bemehetek?-kérdezte. Nem akartam beengedni, mivel senki nem volt itthon, én meg ott álltam egy idegennel szemben egy szál köntösben.
-Öm.. Most inkább nem.
-Oké.-felelte-Akkor mondom innen kintről. Felejts el engem és a bátyámat és azt a képet is, amit az ágyadban találtál.
-Honnan tudsz te is a képről?-faggattam.
Némi hallgatás után szólalt csak meg.
-Csak felejtsd el, oké?
-Tegnap is találtam egyet, várj meg és lehozom.
Felrohantam a szobámba, benyúltam a párnám alá, elővettem a naplómat, kivettem a képet belőle és lementem.
-Tessék.-nyújtottam oda Stefannak.
Kivette a kezemből, bámulta majd a szemei megteltek könnyekkel.
-Köszönöm-mondta, majd elment.
Semmit nem értve álltam az ajtóban, majd becsuktam. Nem volt kedvem visszafeküdni a kádba, így leengedtem a vizet, felöltöztem majd felhívtam Bonnie-t.
-Szia Bon, mit csinálsz?-szóltam bele, mikor felvette.
-Hát most épp semmit. Miért?-kérdezte a túloldalról.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová.
-Hová?
-Moziba vagy vásárolni vagy ilyesmi.
-Figyusz, most nem érek rá, de délután visszahívlak, oké?
-Oké.-mondtam, majd letettem. Furcsa volt Bonnie, mintha kerülne.
Visszaültem a tévé elé és bámultam. Körülbelül háromnegyed órát ülhettem előtte mikor megjött Jenna.
-Halihó, megjöttem!-köszönt-És hoztam vendégeket is.
Az ajtóhoz rohantam, el nem tudtam képzelni, hogy kiket ívott meg Jenna.
-Szia Elena!-köszönt Alaric.
-Tanár úr-köszöntem vissza.
-Ne. Sulin kívül nyugodtan hívj Alaricnak.-mosolygott.
-Oké-bólintottam.
Furcsa lesz a töritanárt látni a nagynénémmel flörtölgetni és Alaricnak hívni...-gondoltam.
-Heló Elena-köszönt a másik vendég, Damon, majd megragadta a kezem és megcsókolta.
-Szia Damon.-köszöntem vissza zavartan.
Bementem a konyhába és félrehívtam Jennát.
-Te megőrültél?-kérdeztem.
-Miért?-kérdezett vissza
-Az oké, hogy elhívod Alaricot, de Damont muszáj volt?
Épp válaszolni akart, amikor odalépett Damon.
-Valami probléma van?-kérdezte műmosollyal.
-Nem.-válaszolt Jenna-Csak Elena ma bal lábbal kelt fel.
-Megesik.-szólt Damon.
Jenna kinyitott egy üveg bort majd iszogatni kezdtek. Gondoltam nincs rám szükség ezért felmentem a szobámba. Elővettem egy könyvet és olvasgatni kezdtem, de a lentről jövő nevetgélésektől ez nehezen ment. Egyszer csak valaki kopogott az ajtómon és mindjárt be is nyitott. Damon volt az.
-Igen, bejöhetsz..-szóltam gúnyosan.
-Gondoltam nem zavarok.-mondta.
-Rosszul gondoltad.-vágtam vissza.
Leült az ágyra mellém.
-Mit olvasol?-kérdezte.
-Semmit.-feleltem majd letettem a könyvet.
-Látom tényleg bal lábbal keltél.-nevetett.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Azt, hogy ha találsz még képet, nekem szólj és ne az öcsémnek.
-Ő jött ide. Azt akarta, hogy felejtselek el mindkettőtöket. Majd amikor odaadtam neki azt a képet, amin egy ugyanolyan nő, mint én és Stefan csókolóztak, sírva elrohant.
Damon nem szólt semmit, elfordult és bámulta a falat.
-Ki az a nő?-kérdeztem.
-Katerina.
-Tudom hogy hívjak. Engem az érdekel, hogy ki ő és miért találok képeket róla a szobámban.
Rám nézett de nem felelt. Némi hallgatás után szólalt csak meg.
-Vedd le a nyakláncod.
-Mi?-kérdeztem-Miért vegyem le?
-Csak vedd le!-utasított.
-Nem veszem le.-szóltam vissza.
-Elena, a saját érdekedben, vedd le. Utána visszarakhatod.
-Miért lenne érdekem levenni?-faggattam.
-Jó, ha így nem megy, megy úgy.-mondta majd olyan gyorsasággal, amit szem nem lát a falnak lökött és kitépte a nyakamból. A szemebe nézett és kezdte volna megint azt az izét, amit múltkor a suli előtt, amikor belépett Jenna.
-Ti meg mit csináltok?-kérdezte.
Damon közben ellépett előlem.
-Semmit felelte.
Jenna mögött megjelent Alaric is.
-Damon-szólt Alari-Gyere menjünk.
-Máris mentek?-kérdezte Jenna.
-Igen.-felelt Alaric-Van még egy kis elintézni valónk.
Elköszöntek Jennától majd elmentek.
-Ez meg mi volt?-kérdezett engem Jenna.
-Nem tudom.-feleltem, majd lementem a nappaliba és visszaültem a tévé elé.
Damon és Alaric látogatásán kívül semmi nem történt velem aznap. Bonnie sem hívott vissza. Egész nap a tévét bámultam és fagyival tömtem magam, mint aki siratja az életét.Jeremy is csak este ért haza, szó nélkül felrohant a szobájába. Tíz óra körül én is elköszöntem Jennától, pizsamát húztam, elővettem a naplómat és írni próbáltam, de nem sok sikerült.
"Kedves naplóm! A mai nap bizonyíték arra, hogy barátok nélkül unalmas az élet. A mai nap bizonyítja még azt is, hogy Jenna nagyon rossz emberismerő. Szerinte Damon rendes ember, szerintem pedig egy vadállat. Remélem többet nem találkozok vele."
Ahogy ezeket a sorokat írtam a nyakamhoz kaptam. Nem volt rajtam a nyakláncom. Damon letépte és nem adta vissza. Miért akarta,. annyira, hogy levegyem? Vajon visszakapom még valaha?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése