Reggel hétkor szokásosan csörgött az órám. Kivételesen most kipihenten ébredtem. Pizsamában és papucsban lecammogtam a konyhába és egy idegen alakot találtam lent, aki épp Jennával cseverészett.
-Jó reggelt!-köszöntem meglepetten.
-Jó reggelt!-köszönt Jenna.
-Á, te biztosan Elena vagy-mondta az idegen férfi.-Én Damon vagyok.-nyújtotta a kezét.
Kezet fogtam vele, de nem bírtam megszólalni.
-Gyere, készítettem reggelit.-szólt Jenna.
Leültem az asztalhoz, de valahogy nem bírtam enni. Damon engem bámult, majd leült mellém.
-Részvétem a szüleid miatt.-mondta.
Mosolyt erőltettem az arcomra.
-Honnan ismered Jennát?-faggattam.
-Hát...-kicsit habozott a válasszal.-Jenna épp egy nagyon jó barátommal randizgat, és gondoltam megismerem.-rámosolygott Jennára. Megállt a szám előtt a kanál és Jennára néztem.
-Te randizgatsz valakivel?-kérdeztem.
-Igen.-válaszolt-csak nem akartam szólni, amíg nem fordul komolyabbra a dolog.
-Á, értem.
-Én drukkolok, hogy komolyabb legyen. Alaric nagyon rendes ember és te is annak tűnsz Jenna.-mondta Damon erőltetett bájjal.
-Várj!-szóltam közbe-Alaric? Alaric Saltzman?
-Igen.-válaszolt Jenna.
-De ő a töritanárom!
-És akkor mi van? Mindketten felnőttek vagyunk és tudjuk, hogy mit vállalunk.
-Te felnőtt?-kérdeztem nevetve-Hát oké. Ti tudjátok. Én viszont most felmegyek összekészülni, mert még elkések a suliból.
-Elvigyelek?-kérdezte Damon.
Nagyon meglepett a kérdése. Szálljak be egy idegen kocsijába és hagyjam, hogy ő vigyen suliba?
-Ez nagyon jó ötlet!-szólt Jenna.
Aztán gondoltam mi baj lehet. Ha Jenna kedveli, rossz ember nem lehet.
-Rendben.-bólintottam rá.
Miután összekészültem beszálltam Damon kocsijába és elindultunk. Már-már majdnem kínos csend volt, mikor megszólalt.
-Ismered az öcsémet?-kérdezte.
-Nem tudom. Hogy hívják?
-Stefan. Stefan Salvatore.
-A te öcséd?-kérdeztem meglepetten.
-Igen. Miért? Csak nem pimaszkodott veled?-nevetett.
-Nem, nem. Csak olyan furcsán viselkedik. Egyik pillanatban még tök jól elbeszélgetünk a másikban meg már kerül.
-Ő ilyen. Nem tehetsz semmit.
Ismét csend lett, míg meg nem érkeztünk. Damon kiszállt a kocsiból majd a túloldalra ment és ajtót nyitott nekem.
-Köszönöm-mosolyogtam rá.
Már épp indultam volna, mikor megragadta a kezem és visszarántott. Maga felé fordított, mélyen a szemebe nézett és azt mondta:
-Felejtsd el azt a képet, amit a szobádban találtál. Felejtsd el, hogy ott volt és hogy mi volt rajta.
Nagyon megrémültem. A szembogara kitágult majd összehúzódott és szinte rikított az amúgy is szép kék szeme.
-Mit csinálsz?-kérdeztem ijedten, s közben kirántottam a karom a kezéből.
-Egy pár pillanatig még a szememet bámulta majd a nyakláncomat.
-Szép nyaklánc. Honnan van?-kérdezte.
-Édesanyámé volt. De ne tereld a témát! Mi volt az az izé a szemeddel?
-Csak..belement valami.-közben megpiszkálta a szemeit, mintha tényleg belement volna valami.
-Persze.. És miért mondogattad, hogy felejtsem el azt a képet? Honnan tudsz arról a képről?
-Indulj, mert még elkésel.-förmedt rám, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.
Berohantam a suliba és megkerestem Bonnie-t
-Bonnie, szia!-köszöntem neki.
-Elena. Mi az? Mi történt?
-Ma reggel beállított hozzánk egy alak. Damonnek hívják, ő Stefan bátyja. Elhozott a suliba, majd mikor kiszálltunk megfogta a karomat, a szemebe nézett és azt mondogatta, hogy felejtsem el azt a képet, amit tegnap találtam, a szeme pedig furcsa volt.
-Mi?-kérdezett vissza Bonnie ijedten.-Most mennem kell.-elrohant.
Meglepetten ottmaradtam egyedül a folyosón. Mi az, ma mindenki itt hagy?
Utolsó óra után hazaindultam gyalog, de félúton Caroline megállt és felvett.
-Szia Car, kösz, hogy hazaviszel-mondtam neki.
-Szia, ugyan nincs mit. Mire valók a barátok, igaz?-nevetett.
-Hát nem arra, hogy elrohanjanak szó nélkül, az biztos.
-Miért, mi történt?-faggatott Caroline.
-Semmi, csak ma a suliban mondtam valamit Bonnie-nak, erre elrohant.
-Á, ne is törődj vele. Biztosan csak eszébe jutott valami, amit elfelejtett megcsinálni. De mondd csak, ki volt az a dögös pasi aki ma hozott suliba?
-Damon Salvatore. Stefan bátyja.
-Óh.. Akkor tiéd a kisebb, enyém pedig a nagyobb, megegyeztünk?
-Mi? Nem! Nekem nem kell egyik sem.
-Miért nem? Csak nem van valaki más?-faggatott tovább Car, de szerencsémre pont megérkeztünk, ezért nem kellett neki válaszolnom.
-Szia Car! Holnap találkozunk!-búcsúztam tőle.
-Oké, holnap! De akkor majd mindent elmondasz szépen.
Mosolyogva megráztam a fejem, becsuktam a kocsiajtót majd bementem a házba. Felmentem az emeletre és láttam, hogy az öcsém szobájának ajtaja nyitva van. Benéztem és épp köszönni akartam, amint megláttam egy félmeztelen lánnyal az ágyban hemperegni.
-Elena!-kiáltott rám Jeremy.-Csukd be azt az ajtót!
-Bocsi-mondtam nevetve, majd rájuk csuktam az ajtót.
Bementem a szobámba, lepakoltam majd a fürdőbe érve a tükörre ragasztva egy újabb fényképet találtam. Én voltam rajta. illetve egy nő, aki pont úgy néz ki mint én, épp Stefannal csókolózott. Átrohantam Jeremyhez.
-Ezt ta raktad a tükrömre?-kérdeztem felháborodva.
-Mi? Nem! Nem is jártam a szobádba. Menj már ki és csukd be az ajtót!-förmedt rám.
Visszamentem a szobámba, elővettem a naplómat, beraktam két oldal közé a képet majd írni kezdtem.
"Kedves naplóm! Ma rájöttem, hogy a hazugság milyen rossz dolog. Akkor nem tűnik annak, mikor az ember hazudik valakinek, maximum csak bűntudata van. De amikor az ember rájön, hogy hazudtak neki, olyan, mintha egy világ omlana össze benne. Már nem tudja, hogy kiben bízzon és kiben nem. Rájön, hogy amit eddig maga körül látott, mind csak álomkép volt és eme kép mögött sok-sok titok és más lapul. Eddig sosem hazudtam, nem is fogok. Eddig azt hittem, hogy nekem sem hazudnak, de ma kiderült, hogy mégis. Már tényleg nem tudom, hogy milyen is a világom valójában."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése